2013. július 30., kedd

Napi köröm

Sziasztok!

Sok idő után pofátlanul egy körmös posztot dobtam össze nektek, amihez valljuk be, nem kell túl nagy erőfeszítés...A sok vizsgálat miatt, most még is nehéz a bloggal/csatornával foglalkozni főleg úgy, hogy a kamerám sem érkezik. A kis zökkenők még sem állítanak meg, egy időre pihen a csatorna és mindent a blogon keresztül fogok megosztani (kedvencek, szerzemények, sminkek, stb.), amikor csak időm engedi.

Térjünk át a körmökre!


Nem erőltettem meg magam...de itt a szín a lényeg! A tökéletes rózsaszín! Imádom ezt a lakkot, nagyon tartós, egy rétegben is meg vagyok vele elégedve, de kettőben az igazi.


Leginkább az apró arany mikrocsillámok miatt az egyik kedvencem. Leheletnyi fényt ad a körmöknek, bájos és elegáns!


A Lovely új szériájából a 120-as árnyalat. Ára 400-500 Ft körül van ha jól emlékszem.

Az összes lakkot imádom ezekből az új fajta lakkokból, szerintem magasan verik az összes drogériás lakkot árban és minőségben is! Az Astor lakkjaihoz tudnám hasonlítani.


Ti szeretitek a Lovely lakkokat? Melyik a kedvencetek?


2013. július 21., vasárnap

Essence frame4fame tincses műszempillák

Sziasztok!


Nem bírtam kivárni egy különlegesebb alkalmat, ezért gondoltam felrakom ezeket az újonnan szerzett szépségeket. Nagyon meg voltam elégedve az eredménnyel és a ragasztó is tökéletesen tette a dolgát.





Egy nagyon natúr sminket készítettem előtte és minden fázist lefotóztam, amikor feltettem a szempillákat.



7 db szempilla "csomócskát" tettem fel, ebből 5 hosszút és 2 rövidebbet.


A ragasztót úgy használtam, hogy egy kis dobozkára tettem belőle és úgy mártottam bele a szempillák végét. Pár másodperc után helyeztem fel, nagyon könnyen megkötött és egész nap bírta a gyűrődést. Nem esett le, nem mozdult el egy sem, szóval teljesen elégedett voltam. Szerintem nagyon természetes hatást értem el velük, de ezt persze lehet még fokozni, ha többet teszünk fel.
Leszedéskor nem volt egyszerű dolgom, igyekeztem kíméletes lenni, de sajnos a ragasztó nem akarta megadni magát. Egy kis kétfázisú sminklemosóval és fültisztító pálcikával sikerült maradéktalanul eltávolítanom, valamint a szempillákról egyszerűen csak le kellett csípnem a rajta lévő terméket. Tökéletes állapotban tudtam visszahelyezni őket a kis dobozkájukba, de nagyon kell velük vigyázni, a kiszedésnél, mivel könnyen kihúzhatjuk a szálakat. Erre nekem egy szemöldökcsipesz tökéletesen megfelelt.
Ezt a két terméket már egy másik csajszin is kipróbáltam, ő ugyanígy meg volt elégedve mint én, nagyon örült a természetes végeredménynek.
Mindkét cucc 10/10, semmi irritációt, viszketést nem okozott a ragasztó, a szempillákat nem is éreztem, tökéletesen működött minden, csak ajánlani tudom!!!

Jöjjön még néhány kép a végeredményről:





Ti szoktatok tincses műszempillát használni, vagy a sorosat kedvelitek jobban?



2013. július 20., szombat

Drogériás arcmaszk-teszt #3

Sziasztok csajok!

Itt az arcmaszkos sorozat harmadik része, amiben egy Baleás maszkot tesztelek. Tisztító arcmaszk cinkkel.





A Dm-ben vettem, sokáig csak ezt a maszkot használtam heti rendszerességgel, úgyhogy van már tapasztalatom ezzel a termékkel kapcsolatban. Több fajta maszk is kapható a márkától, nálunk 249 Ft-ba kerül, 2x8 ml-es kiszerelést kapunk ezért a minimális árért. Régebben ez volt a kedvencem, amíg a face food iszapos maszkját ki nem próbáltam.

Tapasztalataim:

  • A csomagolás praktikus, könnyen nyitható, átfogó leírás található a termék hátoldalán:
                               


  • Az illata számomra semleges, a termék nagyon krémes, szürkés színű. A 8 ml kicsit sok volt nekem minden alkalommal, a nyakamra is bőségesen jutott.
  • Gyulladáscsökkentő, nyugtató hatást tapasztaltam, sohasem irritált!
  • Puhává varázsolta a bőröm, viszont nem volt maradandó az érzés.
  • A bőröm olajtermelését nem csökkentette, másnap ugyanolyan volt minden.
  • A pattanások/miteszerek nem múltak el tartós használat után sem, a piros foltok viszont csökkentek.
  • Az ehhez hasonló maszkok általában olajos/kombinált bőrre ajánlottak, de szerintem ez maximum a normál, esetleg nagyon enyhén olajos bőrt tudja befolyásolni, nálam nem igazán segített.
  • A hasonló árfekvésű maszkokkal összehasonlítva nem a legjobb, de érdemes kipróbálni!


Mindent összevetve nem rossz, viszont nálam nem teljesített elég jól, ezért nem hiszem, hogy ez lenne a csodaszer a bőrömre.
Véleményem szerint egy normál bőrön működhet a legjobban.

10/4 pontot adok neki, nálam szinte 0 volt a hatás...

Próbáltátok már a Baleás maszkokat?

2013. július 19., péntek

Mülleres szerzemények

Sziasztok!
Tegnap a Müllerben jártam és beszereztem néhány dolgot. :)


Az ecseten kívül minden termékre szükségem volt, célirányosan mentem vásárolni, de ez a kis apróság olyan biztatóan sasolt rám a polcról, hogy úgy éreztem pár száz forintért belefér... :) 
(A blokkot kidobtam, ezért árakat nem tudok mondani :/ )
Nos, nézzük őket egyenként:

(essence frame4fame single lashes)

Szerettem volna venni egy csomag tincses műszempillát (két félét találtam) és ez az essence-es jobban tetszett, mint a másik márkájú, mivel ebben valahogy jobbak a méretek, sokkal természetesebbnek hatnak a pillák.

 (essence frame4fame lash glue)

Elkélt már egy tisztességes műszempilla ragasztó, ha már az essence pultnál jártam, gondoltam miért is ne? A dobozán az áll, hogy "kíméletes", a jövőben mindenképp szánok rá egy tesztelős posztot! Az applikátora műanyag de ennél jobb képet sajnos nem sikerült összehoznom róla...

(essence coverstick-01 matt sand)

Ebből a korrektorból ez volt a legvilágosabb árnyalat, az arcomon még nem használtam, viszont a kezemen eléggé krémes, jól eldolgozható állagúnak éreztem, mindenképp ígéretes, kíváncsian várom hogyan teljesít! (Tesztelés után írok róla is.)


Végül ez a kis cuki, apró ceruzaecset. Több ilyen pici, utazós ecset is volt a Müllerben, viszont én pontosan egy picike és ügyes ceruzaecsetet kerestem. Megláttam és gondolkodás nélkül meg is vettem, reméljük beválik.


Ui:
Igyekszek a teszteléssel, viszont sok a termék, amihez sok idő is kéne...nem lehet véleményt mondani egy használat után.
Az arcmaszkos teszt-sorozatot folytatom, próbálgatom a dolgokat, a rúzsokhoz, sminkes termékekhez pedig tényleg idő kell. A videókkal el vagyok csúszva, amíg nem jön a kamerám, utána pedig térdműtétem lesz és fogalmam sincs, hogy mikor tudok egy videót összehozni. A blogot csinálgatni fogom, az megy fekve is! :)

Próbáltátok már az essence szempillákat/ragasztót?

Milyen bejegyzéseket olvasnátok szívesen?



2013. július 16., kedd

AVON-os rendelés

Sziasztok csajok!

Ezt a néhány dolgot még vasárnap rendeltem az AVON-tól, ami mára meg is érkezett.



Még nem volt egy rúzsom sem az AVON-tól és a Colortrend olajmentes alapozójára is nagyon kíváncsi voltam.
Három "sima" (igazából nem volt külön név feltüntetve a katalógusban) és egy Colortrend-es rúzs került a birtokomba.
(Flirt árnyalat-Colortrend)
Már régóta vadászok a tökéletes narancssárga rúzsra és szerintem ez a termék az igazi! Nincsenek benne felesleges csillámok, fényes végeredményt ad.

(instant mocha)
Kicsit meglepődtem, amikor megkaptam, mert a katalógusban teljesen más színű volt ez a rúzs, viszont mikor felvittem az ajkaimra, nagyon kellemes meglepetés ért. Gyönyörű sötét mályva szín, a miss sporty Rosy Cheeks árnyalatához tudnám hasonlítani, de erről majd írok bővebben egy tesztelős posztban!

(twinkle pink)
Gyönyörű rózsaszín, apró csillámokkal.

(perfect peach)
Pont egy ilyen barackos-nude színt kerestem! :)

Végül az alapozó, ivory beige (a legvilágosabb) árnyalatban.

Nos ezeket rendeltem, bővebb véleményt majd akkor tudok írni róluk, ha volt időm tesztelni őket, ami egy hosszabb folyamat, hiszen nem írhatok tesztet egy rúzsról/alapozóról úgy, hogy nem használtam több alkalommal.
A Colortrend-es rúzs 570 Ft körül volt, a "sima" rúzsok 919 Ft-ba kerültek és az alapozó 700 forint körüli árban volt.
A katalógust megtekinthetitek az AVON honlapján!


Ti szeretitek az AVON termékeit?



2013. július 13., szombat

Drogériás arcmaszk-teszt #2

Ebben a bejegyzésben ismét egy face food-os maszkról olvashattok (ígérem a következő más márkájú lesz...), mégpedig az iszapos-tengeri ásványosról (Dead Sea).

Az előzőhöz hasonlóan ezt is a Rossmanban vettem 220 Ft körüli áron. Nagy rajongója vagyok az iszapos-agyagos maszkoknak, de eddig még nem találtam meg az igazit. Ehhez a termékhez sem fűztem nagy elvárásokat, viszont kellemes csalódás volt, sikerült belopnia magát a szívembe.

Tapasztalataim:
  1. A csomagolásról ugyanaz a véleményem mint az előzőről, viszont itt már ügyesebb voltam, nagy nyúzások árán sikerült olló nélkül bejutnom.
  2. A leíráson az áll, hogy minden bőrtípuson hatékony, de szerintem ez a termék inkább a normál-kombinált-olajos bőrre való.
  3. Ez egy nyugtató, mélytisztító maszk, ami nekem a kombinált bőrömön rengeteget javított már első használat után is, ami utána tartotta is a maszk utáni állapotát.
  4. A színe hasonló a csomagoláson látható zöldes-kékes színhez. Az illata először kissé férfiasnak tűnt, felvitel után olyan "tiszta" illatot éreztem.
  5. Nekem  rendkívül kellemes érzés volt, nagyon krémes állagú és hűsítő érzést tapasztaltam, ami nagyon kellemes volt. Ebből következtetve a gyulladt bőrt nyugtatja. Az arcomon lévő néhány pirosas bőrhiba stb. teljesen eltűnt, gyönyörűen kitisztította a pórusaimat.
  6. Az arcom olajtermelése lényegesen csökkent, kb 4 napig alig fényesedett a bőröm. Még a nagy meleg ellenére is szinte teljesen matt maradt a t-zónám!
  7. Kb. 15 perc a hatóideje, száradás után szoktam lemosni, ami nem könnyű feladat a gazdag krémes állag miatt. A hűsítő érzés továbbra is megmaradt.
  8. Nem irritált.
Én személy szerint ezt várom egy iszapos tisztító maszktól, elképesztő, hogy ilyen minimális áron egy ennyire jó kis terméket meg lehet kapni, csak rá kell találni a megfelelőre. A kombinált/zsíros bőrűeknek szerintem mindenképp megér egy próbát, 220 forint nem pénz érte.
Ez a maszk a kedvencemmé vált, továbbra is használni fogom, ha csak nem találok ennél jobbat, de az majd a további arcmaszk-tesztes posztokból kiderül! ;)
Összességében jelenleg 10/10*, IMÁDOM!

Ti használtatok már agyagos-iszapos maszkokat? Milyen tapasztalataitok vannak ezekkel a termékekkel kapcsolatban?

2013. július 11., csütörtök

Drogériás arcmaszk-teszt #1

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy egyenként fogok teszteket írni a drogériákban kapható maszkokról, mert így sokkal átláthatóbb és követhetőbb lesz az egész sorozat, amit úgy tervezek, hogy folyamatosan fog bővülni.
Kezdjük az első "alanyommal", amiről elég egyszerű volt gyorsan véleményt alkotni.


Nos, ez a face food-os maszk 220 Ft. körül volt és a Rossmanban vettem. Ha jól emlékszem 3-4 fajta van ebből a márkájúból, ami ilyen típusú. 
Ez egy uborkás-almás maszk, 2 használatra elég, 2x6 ml-es kiszerelésű.
Tisztító hatást és feszes bőrt ígér, mindössze 10-15 perc hatóidő alatt. Nem lehúzós, hanem lemosós!

Tapasztalataim:

  1. Amit legelőször tapasztaltam, az az, hogy nagyon nehéz kibontani, még kisollóval sem tudtam normálisan elvágni.
  2. Még mielőtt bejutottam a termékbe, azt gondoltam, hogy ez egy átlátszós-sárgás-zöldes trutyi lesz, de helyette egy szép erős almazöld krémet kaptam, aminek az illata isteni volt.
  3. Mint mindig, megtisztított, radírozott bőrre vittem fel, 10-15 perc alatt szépen meg is száradt a bőrömön, semmit nem éreztem míg rajtam volt.
  4. Lemosni nagyon nehéz!
  5. Lemosás után első alkalommal enyhe bőrpírt tapasztaltam a szemöldökömnél, homlokomon, a pofimon és az orromnál. Ennek nagyon nem örültem, ami eléggé érthető...utána pedig még a hidratáló krémem is csípett, tehát nagyon irritált.
  6. A bőröm tisztult valamennyit, de a feszesség elmaradt.
  7. Második használatkor is jelentkezett a bőrpír (kb 1 hét telt el a két maszk között).
  8. A 6 ml tökéletesen elég volt az arcomra úgy, hogy jó vastagon vittem fel, főleg a problémásabb területekre.
Összességében, ez a maszk nekem nem jött be, nincs túl érzékeny bőröm, ez még is irritált, érzékeny bőrűeknek nem ajánlanám, viszont minden bőrtípusra ajánlott.
Plusz pont a jó ár, az illat, és a tisztító hatás.

Egy 10-es skálán 5-ös.

Ez a maszk még csak egy a sok közül, annyit elárulnék, hogy a következő két termékről jobb véleménnyel leszek. :)

Ti próbáltatok már ilyen márkájú arcmaszkokat? Miről szeretnétek tesztet?



2013. július 10., szerda

Napi köröm + néhány infó :)

Sziasztok!
Ma egy újabb körmös posztot hoztam nektek. Igazából ez egy nagyon egyszerű "minta", mert ma valahogy nem volt meg az ihlet, viszont úgy gondoltam, hogy ezek a körmök nagyon jól illenek majd a SAKK következő fordulójára tervezett sminkemhez. Erről sajnos még nem árulhatok el semmit... ;)
Nos, a körmöm szokásosan gél-lakkal van megerősítve, arra is ráfért már egy frissítés, mivel eléggé le volt nőve... A domináns szín a Lovely Baltic Sand kollekciójából való és egy kis arany akril festéssel, valamint egy-egy aprócska kővel dobtam fel a körmeim.
Lássuk a képeket!



Ui.: Facebook-on már írtam a videó problémáimról, de most bővebben kifejtem. A lényeg, hogy jelenleg várom a kamerám érkezését, mivel nagyon szeretnék már beszélni a videóimban. Eddig is csináltam ilyet, csak a hang mindig elcsúszott...nem is ez a lényeg, hanem inkább a másik dolog. Már egy ideje tesztelgetem a drogériákban kapható arcmaszkokat, és vagy videó, vagy poszt, vagy mindkettő lesz. A tesztelés elég sok idő, hiszen 1 használat nem mérvadó...szerintem kisebb adagokban fogok róluk beszélni, hogy ne nagyon "keverjem" őket. Nem tudok minden nap 1 maszkot feltenni, olyan heti 2 fér bele. Ha érdekel titeket ez a téma (árak, fajták, vélemény, stb.), akkor akár már holnap belevágok és írok egy posztot. Eddig kb 5-6 félét próbáltam, abból készülhetne egy jó kis bejegyzés. :)



2013. július 8., hétfő

Hajápolás

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést azért írom, mert láttam Eszti videóját, és a hozzá készült posztot is olvastam. Leírtam neki is az észrevételeimet, de most megpróbálnám jobban leírni a személyes tapasztalataimat, ismereteimet. Ismét leírom, hogy NEM Eszti ellen irányul ez a bejegyzés, nagyon szeretem a videóit, sok okos dolgot elmondott a hajápolásról, viszont 1-2 dolog nem egészen stimmel.
Kicsit konyítok az ilyesmihez, mivel a mamám fodrász-hajgyógyász, természetes szerekkel dolgozik és már számtalan embernek segített, aki hihetetlenül problémás hajjal és fejbőrrel érkezett hozzá.





Kezdeném én is a hajmosással:

A hajmosás 3-4 naponta ajánlott hajtípustól függetlenül. A túl gyakori, vagy ritka hajmosás sem egészséges, mivel a gyakori mosás elgyengíti a hajunkat, a fejbőrünknek nincs ideje felépíteni a saját flóráját és ez még egy zsíros fejbőr esetében sem tesz jót. Fontos leszögezni, hogy a hajunk/fejbőrünk árulkodik az egészségi állapotunkról, életvitelünkről, tehát a fejbőrünk és a hajunk állapotát nagyban befolyásolják a betegségek, a stressz és a káros szenvedélyek is. A probléma általában belülről fakad.
Hajmosáskor természetesen jó, ha a hajtípusunknak megfelelő sampont használunk, minél természetesebb, annál jobb. Viszont NEM a sampon fogja megoldani, ha valami probléma van a hajunkkal. Természetesen segít, de nem várhatunk tőle gyökeres változást, na de erről majd később...
Szóval, meg van a samponunk, tudjuk, hogy milyen időközönként kell hajat mosni. A hajunkat úgy mossuk, ahogy akarjuk. Előre, vagy hátra hajtva, teljesen mindegy, a lényeg a megfelelő módszerben rejlik. Mindig az ujjbegyeinket használjuk, semmiképp se "vakarjuk" a fejbőrünket, akkor se, ha viszket, mivel így felsértjük a fejbőrünk felszínét, ezáltal melegágyat adunk a baktériumoknak, szennyeződéseknek.
A lényeg tehát a módszer! A hajunkat jól bevizezzük, közben elkezdjük fellazítani a letapadt szennyeződéseket, átmozgatjuk a hajat,  masszírozzuk a fejbőrt. Ezután a sampont eloszlatjuk a fejbőrön, majd a tarkótól haladunk a fejtető felé. Ujjainkat szétnyitjuk, a kezeink szemben állnak egymással, vízszintes irányban masszírozunk. Ezután jön a fül mögötti rész, amit föl-le mozdulatokkal tisztítunk meg. Ezeket a mozdulatokat, variálhatjuk, kiegészíthetjük, a lényeg, hogy jól átmossuk a hajtöveket, majd ezután térünk rá a haj többi részére. NE dörzsöljük, inkább masszírozzuk magát a hajat is, így nem képződik nagy súrlódás.
Mindezek után öblítünk. A "póztól" függ, hogy honnan kezdünk öblíteni. Ha hátrahajtva mosunk hajat, akkor a fejtetőre, ha lehajtott fejjel, akkor a tarkóra kezdjük folyatni a vizet, majd onnan haladva térünk át a többi területre, amiket már a konkrét öblítés előtt is ért a víz, így könnyebb kiöblíteni a sampont. Öblítés után, az előbb leírt samponos mosást megismételjük, majd ismét öblítünk.

Ezután következik a balzsam, vagy hajpakolás:

Erre a célra használhatunk bolti, illetve házi termékeket. Házi készítésű pakolásnak nagyon jó a tojás-méz-oliva olaj keverék, esetleg natúr joghurt, citrom. Ezekre különböző receptek vannak hajtípustól függően. Minden balzsamnak, pakolásnak megvan a maga ideje, 5-10-15 perc, esetleg több is. Ha nagyon rakoncátlan a hajunk, akkor nagyon nagyon óvatosan, ritka fogú fésűvel átfésülhetjük, viszont ez nem túl jó a hajnak, lehetőleg kerülni kell. Pakolás/balzsam után is fontos az öblítés, ügyeljünk rá, hogy maradéktalanul eltávolítsuk.

Hajmosás után használhatunk különféle kifésülést segítő termékeket, ne mosd ki balzsamokat, tejeket, olajokat, fényvédőket stb... ez opcionális. Ha problémás a fejbőrünk, pl zsíros, korpás, száraz stb., akkor általában ilyenkor jön a hajszesz, ampulla, egyéb készítmény, ami ténylegesen megszünteti a gondot. Az ilyen dolgokat jó, ha egy hozzá értő személy írja fel nekünk, használatuk előtt fontos a vizsgálat ugyanúgy, mint a bőrünk esetében.
Ha azt szeretnénk, hogy egészséges legyen a hajunk és a fejbőrünk, akkor érdemes betartani az alapszabályokat, amiket a hajmosásnál leírtam. Törekedjünk arra, hogy ne juttassunk túl sok mesterséges terméket a fejbőrünkre/hajunkra. A hajszeszek is jó hatással lehetnek úgy, ahogy a pakolások is. Ne "sokkoljuk" a hajunkat hideg, vagy túl forró vízzel, mivel az semmi esetben sem tesz jót.
Próbáljuk kerülni a fokozott hőhatást, mint például a hajvasalót, hajsütővasat. Ha még is szeretnénk egy csini frizurát, akkor alacsony hőfokot válasszunk és csak száraz hajon alkalmazzuk őket, hővédő használata után.
Óvatosan bánjunk a fésűvel és a hajgumival, hajpántokkal/ráfokkal, csatokkal. Ha túl szorosan fogjuk össze, akkor a fejbőr vérellátása romlik, és bizony a hajunk problémás lesz. Megjelenik a zsírosodás és a korpa. Ne szorítsuk le semmi esetre se!!! A fejbőr vérellátásának fokozásához elég, ha napi egyszer átmasszírozzuk, használhatunk fejbőr masszírozót is.

Ez most eléggé hosszúra sikeredett, dióhéjban ennyi lenne, amit le szerettem volna írni. Ha bármiről szeretnétek többet tudni, akkor írjátok meg nekem és bővebben kifejtem, adok tippeket.




2013. július 6., szombat

Nyári smink

Sziasztok!
Fent van az új vidim Youtube-on! Ez most egy nyári smink, ami szerintem szinte minden szemformához jól áll. Júniusi kedvences videót is készítettem, viszont technikai okok miatt nem tudom feltölteni. Bármit csinálok el van csúszva alatta a hangom és szerintem így élvezhetetlen. Ha valaki tud ajánlani konvertálót, vagy videószerkesztőt, amivel ezt megoldhatnám az légyszi szóljon, mert így sajnos nem tudok "beszélős" videókat feltenni, amíg meg nem jön a kamerám. Elvileg akkor ezek a problémák megoldódnak.



2013. július 5., péntek

Liebster blog award - Díjat kaptam! :)

Sziasztok! Ma nagyon kedves meglepetés fogadott, amikor megnéztem az e-mailjeimet. Olcsi, akit a SAKK verseny kapcsán ismertem meg, díjat adott a blogomnak! Ezúton is szeretném neki megköszönni, az alábbi linken nézhettek be hozzá: www.szivarvanyszinpillango.blogspot.hu




Kaptam tőle 10 kérdést is:

  1.  Hogy kezdődött nálad a divat/beauty téma iránti érdeklődés?
Háát ez a téma engem kiskorom óta kísér, mivel a nagymamám fodrász, anyukám pedig kozmetikus. Mindig imádtam az üzletben lenni és figyelni, hogy anyuék mit csinálnak, aztán mikor nagyobb lettem a mamám mindenféle rendezvényre, oktatásra vitt magával. Anyukám kapcsán jött a smink, amivel komolyabban kb 14 éves koromban kezdtem foglalkozni és szó szerint beleszerettem... :) sminkes/beauty videókkal meg akkor találkoztam amikor a hugicám nézni kezdte őket...Szóval innen ered az egész. :)

    2.   Kedvenc bloggerek?

Ez fogós kérdés...nagyon szeretem Barbit (barbyesworld), az ő stílusa, sminkjei nagyon közel állnak hozzám, szerintem ő a kedvencem youtube-on is. A másik kedvencem Alexandra, a The very style írója.

   3.   A hely, ahol legjobban érezted magad? Miért?

Erre egyszerű a válasz, Londonban! Egy hétig voltam ott még pár évvel ezelőtt és az a légkör nagyon megfogott. Az emberek viselkedése, a város, a gyönyörű múzeumok, teaházak, minden olyan, mintha az én világomból lenne egy darabka. Nagyon szeretnék visszamenni és ha úgy adódna a jövőben, akkor oda is költöznék. :)

   4.   1 ciki tény rólad.

Ciki tény...ezen most gondolkoznom kellett, nem tudom, hogy ez cikinek számít-e, de szörnyen rendetlen vagyok...olyan mértékben, hogy az már tényleg ciki. Igyekszek rajta változtatni és általában ez az állapot csak átmeneti, de egyszerűen nem vagyok képes rendet tartani. Régebben ez rosszabb volt, már javulok! :)

   5.   Csoki vagy fagyi?

Mindkettőt nagyon szeretem, de csokira ritkán vágyok. 1 évben kb 3-szor kap el a csoki zabálás, akkor aztán mindent beleadok, viszont a fagyit jobban szeretem. Imádom a gyümölcsös fagyikat, ennek ellenére a csokis kekszes a kedvencem. Ebben lehet, hogy van egy kis ellentmondás... mindegy, a lényeg, hogy jöhet mindkettő!

   6.   5 jó tulajdonságod.

A 4-es kérdésnek ellentmondva a munkáim során és ha bármibe belekezdek mindig a tökéletességre és a pontosságra törekszek, beleadok mindent abba, amit csinálok. Szeretek tanulni és képes vagyok feszült figyelemmel beszívni mindent az agyamba, amit hallok, látok, vagy olvasok. Ennek a tulajdonságnak mindig is nagy hasznát vettem :) . A harmadik jó tulajdonságom szerintem az, hogy igényes vagyok, mindig adok a megjelenésemre. A következő az, hogy alapvetően minden emberrel kedves vagyok, bárkivel tudok beszélgetni. Ehhez kapcsolódik, hogy megértő vagyok. Bárki problémáját átérzem, megértem és próbálok segíteni.

   7.   Kedvenc filmed? Miért?

Sok kedvenc filmem van, szeretem az elvont, "gondolkozós", thriller-horror szerű filmeket. Ami a legnagyobb hatással volt rám, megijedtem(!!!), ez nagy szó, mert kevés film ijeszt rám rendesen...az az Ördögűzés Emily Rose üdvéért volt. Ettől a filmtől én úgy lefagytam, hogy 2 hétig szinte egy percre sem mertem egyedül maradni.

   8.   Olvastad eddig a blogom?

Amikor rátaláltam pár napja, akkor iratkoztam fel Olcsi blogjára, szóval nem régóta, de olvasom és fogom is a jövőben! :)

   9.   Kedvenc képed magadról?

Alapvetően nem szeretem, ha fényképeznek, mindig belekötök valamibe...De ehhez a kérdéshez két képet is tudtam választani. 

Ez az első kedvencem. Ez a kép idén készült a ballagásomon, közvetlenül az után, hogy én lettem az év diákja, ami nagyon nagyon meglepődtem és iszonyatosan boldog voltam. Itt még a meglepettség fázisában vagyok, viszont örök emlék lesz. :)


Ez a kép a szalagavatóm után készült, szerintem elég jó lett, de az a legjobb benne hogy anyukámmal, apukámmal és a tesómmal vagyok rajta. Nálunk ritka az olyan kép, amin mindenki rajta van (igaz, mamiék lemaradtak...) :)

   10.   3 legszebb dolog rajtad?

Nehéz kérdés...az első számú kedvencemnek a szemeimet mondanám, nekem tetszik, hogy barna, tökéletesen meg vagyok elégedve a formájával, szerintem nagyon könnyen sminkelhető. Második kedvenc a szemöldököm. Nagyon nagyon szeretem őket úgy, ahogy vannak :). Utolsónak pedig a kezeimet mondanám, mindig is szerettem őket (főleg a körmeim).


Az én jelöltjeim:

1. Wish for beauty
2. Sweetlife...really?
3. Style and Junkie
4. Szépség csak Neked

 Sajnálom, 1 óra keresgélés után sem találtam több bloggert, aki 200 követő alatt van :(

Szabályok: 
1.Linkkel jelöld azt az embert ,aki téged jelölt/nevezett a díjra!
 2.Válaszolj a 10 kérdésre ,amit a neveződ kiírt! 
3.Nevezz/jelölj Te is 10 embert a díjra! (Arra figyelj ,hogy 200 alatti legyen a követőik száma)
 4.Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek! 
5.Jelezd a jelöltjeid blogjain ,hogy jelölted/nevezted őket!

Az én kérdéseim:

1. Mi ösztönzött arra, hogy blogot írj?
2. Legjobb gyerekkori élményed?
3. Mi az, ami a legjobban idegesít egy emberben?
4. Mi lenne az, ami miatt abba hagynád a blogolást és miért?
5. Ha lenne 1 dolog amit megváltoztathatnál a múltban, akkor mi lenne az?
6. Kedvenc festményed?
7. Jelenleg mi a legfontosabb célod?
8. Legviccesebb történeted?
9. Mi a kedvenc smink terméked/ruhád/stb.?
10. Kedvenc Youtube gurud? Miért?

Még egyszer köszönöm Olcsinak a díjat, kíváncsian várom a válaszokat! :)




2013. július 2., kedd

Napi köröm

Sziasztok! Ma ilyen színátmenetes, leopárdmintás, virágos körmöt készítettem, amihez az ötletet LOVE4NAILS egyik videója adta. A leopárdos részt akril festékekkel készítettem, a virágokat pedig egy fehér körömlakkal. Videót nem csináltam róla (én hülye...), de ha tetszik akkor készíthetek. Amúgy is tervezek körmös videót, de sok az ötlet és kevés az idő. Aktuális lenne egy kedvences és egy szerzeményes vidi is... Na de lássuk a képeket! :) Jajj és még valami! Mostantól Facebook-on is követhettek, ahol egyből megosztom a friss videókat, posztokat és más képeket, bejegyzéseket is láthattok, érdemes benézni! :)